Érintésvédelem

Lakóterekben az érintésekben rejlő veszély elleni védekezés alapja a földelési áramkör, amelyhez hozzákapcsolódik az önálló védővezető; ez a főelosztótól vezet a másodlagos kapcsoló- és elosztótáblákhoz, majd onnan tovább az egyes elektromos készülékig.

A lakásokban és házakban használatos legfontosabb kiegészítő érintésvédelmi berendezés a hibaáram-védőkapcsoló. Ez a védőkapcsoló ( FI-relé) személyvédő feladatot lát el. Testzárlat esetén védelmet nyújt egy elektromos készülék, ill. berendezés burkolatán fellépő veszélyes feszültség ellen. A hibaáram-védőkapcsoló az összegző áramváltó elvén működik úgy, hogy összehasonlítja a rendszerbe belépő és visszafolyó áram erősségét.

A háztartásokban áramütéses baleset leginkább a fürdőszobában (főként ha a kádban használ valaki elektromos készüléket), a konyhában, a házi műhelyben és kerti villamos berendezések (pl. fűnyíró) használatakor fenyeget. A szabványban előírtak ezért a fürdőszobában, műhelyben vagy szabadtéri területen kialakított dugaszolóaljzatokhoz vezető áramkörökben előírják a min. 30 mA kioldó áramú hibaáram-védőkapcsoló beépítését. A konyhai dugaszolóaljzatokhoz vezető áramköröknél is ajánlatos a használatuk.

A teljes belső rendszer védelmének legegyszerűbb módja az, ha három fázisú hálózatnál négypólusú, egyfázisú hálózatnál kétpólusú, 30 mA kioldó áramú, a fogyasztásmérő előtt elhelyezett kismegszakító névleges áramával megegyező névleges hálózat áramerősségű áram-védőkapcsolót alkalmazunk. Ezt az elosztótáblába építjük be, mielőtt a vezetéke szétágazódnának az egyes áramkörökre. Ezzel az eljárással egyetlen készülékkel tudjuk védeni az egész belső kiépítést.

Ha veszélyes helyzet áll elő, az áramvédő néhány ms-on belül lekapcsolja az áramot. Ezalatt a veszélybe került személy még csak észre sem veszi, hogy hozzáért egy feszültség alatt lévő tárgyhoz. Ám ez a gyors reakció néha gondot is okozhat. Elsősorban a túlfeszültségvédővel felszerelt áramkörökben jöhet létre ilyen szituáció. A túlfeszültségvédő egyébként indokolt reakciójakor, tehát amikor a már ártalmas feszültséget a védő­áramkörre vezeti át és ezzel rövid ideig (kevesebb mint 1 ms-ig) tartó zár­latot idéz elő, a hagyományos áram-védőkapcsoló ezt az áramágból elil­lanó áramnak érzékeli és lekapcsol. Ilyenkor az egész lakás áramellátása megszűnik. Márpedig ez a helyzet bármikor előállhat, függetlenül attól, hogy éppen van-e valaki a lakásban. Ha nincs senki jelen, akkor a hűtőszekrény, a mélyhűtő vagy a fűtőberendezés leállása komolyabb anya­gi veszteséget okozhat, sőt a lakás berendezésében is kár keletkezhet. Hogy ez ne következhessen be, a kioldás idejét legfeljebb kb. 10 ms-ig kitoló kioldási késleltetésű áram-védőkapcsolókat, vagy kb. 30 ms-os késéssel lekapcsoló szelektív áram-védőkapcsolókat alkalmaznak. így a túlfeszültségvédő működésbe lépésekor nem állhat be a leírt állapot.

Az áram-védőkapcsoló másik nagyon fontos feladata, hogy az épületet és a csatlakoztatott villamos berendezéseket megvédje a tűztől. Képzeljük el, hogy a villamos hálózat valamelyik részén (áramelosztó, lámpa stb.) megsérül a szigetelés. A szigetelőanyag felszínén fokozatosan vezetőké­pes út alakul ki, amelyen egyre nagyobb áram kezd folyni. Ez az áram egy idő után olyan nagy lesz, hogy a hőhatás, amelyet előidéz, meggyújtja a szigetelőanyagot vagy valamelyik közelben lévő gyúlékony tárgyat. Tűz keletkezéséhez néha elegendő lehet alig több mint 300 mA-nyi ilyen „elil­lanó" áram. Tűz ellen tehát mindenképpen olyan áram-védőkapcsolót kell alkalmazni, amelynek kioldó árama legfeljebb 300 mA.

A felsorolt okokból fontos, hogy minden létesítménybe áram-védő­kapcsolót építsünk. Időnként előfordulhat, hogy bekötése után a készülék sűrűn fog kioldani, tehát egyre többször kapcsolja le az áramot. Ennek oka rendszerint valamilyen csökkent szigetelési ellenállású öregebb fo­gyasztó az áramkörben. Ilyenkor az a helyes, ha átvizsgáljuk az egyes fogyasztók szigetelésének állapotát, és a nem megfelelőt lekapcsoljuk az áramkörről.